2020. augusztus 30., vasárnap

Megúszós puncstorta

Szeretem a megúszós recepteket, mert munka, macera kevesebb van vele, mint a nem megúszósoknál, ugyanakkor mégsem készen vett cucc. Pont ilyen ez a rusztikus :D puncstorta is, aminek a piskótáját egy pékségben vettem, de amúgy volt vele teendő. A rusztikusságának képlete: túl nagy torta+túl kicsi fondant=kilógó oldal.


Ami a piskótát illeti: aki nagyon ráér, süsse meg maga, de nekem ez az achilles inam, sosem sikerül magasra, könnyűre. Inkább megvettem egy jól bevált pékségben egy nagy és egy kicsi kerek piskótát. A nagy lett maga a torta, a kicsi pedig a töltelék.

A töltelék hozzávalói:

- 2 dl víz
- 2 ek cukor
- 1,5 dl piros színű szörp (nálam indiáncseresznye)
- 3 ek baracklekvár
- 2 kupaknyi rumaroma, mivel gyerekeknek készült; felnőtt változatba ne sajnáljuk a rendes rumot
- egy kisebb kész piskótalap

A vizet felteszem a cukorral forrni, majd ha már felolvadt benne, hozzákeverem a szörpöt, az aromát és a lekvárt, ekkor már leveszem a tűzről. Apránként belemorzsálom a tölteléknek szánt tortalapot.




A nagy lapot kettévágom, mindkét felét megkenem baracklekvárral, majd a már langyos tölteléket rásimítom az alsó felére.


Ha akarjuk, készítsük ételfestékkel ennél rózsaszínűbbre


A tetejére fondant került. Fehéret kaptam készen, ezt piros ételfestékkel színeztem meg.

Az oviban nem a gyurmázás volt a főszakom


Jobb vele kesztyűs kézzel bánni, mert nagyon fog (hisz ez a dolga)

Ha már tetszetős színe van, nyújtsuk ki 2 réteg zacskó között

A fondant kinyújtása: igyekezzünk vékonyra nyújtani, én legalábbis nem nagyon szeretem a sütin a vastag réteget. Lehet sima deszkán is nyújtani, ha jól leporukrozzuk ragadás ellen, én két réteg vastag zacskó között nyújtottam, ami egyébként vakuumos zacskó.

Szépen a tetejére simítjuk

Díszítés

Belülről




















2020. augusztus 26., szerda

Ez az igazi sajtos tallér!

Ahány ház, annyi sajtos tallér. Én most kikísérleteztem magamnak a tökéletes receptet, fel is jegyzem, nehogy  eltűnjön.


A már feltett recepthez képest az arányok mások, valamint van benne egy titkos összetevő, amitől igazán vékony és ropogós lesz :)

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 1/2 csomag sütőpor
  • 2 teáskanál só
  • 1 teáskanál zöldfűszeres só
  • érzéssel egész köménymag
  • 20 dkg (füstölt) sajt
  • egy nagyobb pohár tejföl kétharmada (~3 dl) 
  • 2 tojás
  • 10 dkg margarin
  • és a titkos összetevő: 1 nagy evőkanál kacsazsír
A lisztet egy nagyobb tálba kimérjük, belekeverjük a sót, zöldfűszeres sót (elhagyható), a köményt (ezt ne hagyjuk el, csak ha kifejezetten utáljuk, minden sós pékárunak nagy barátja a kömény), és beleszitáljuk a sütőport. Ezt a lépést ne sajnáljuk, mindig szitáljuk át, mert a csomós sütőpornak, szódabikarbónának szörnyű íze van.
Ezután mehet bele a 2 egész tojás, a tejföl, belereszeljük a hideg margarint és a sajtot -a füstölt sajtnak, Cheddarnak, Edaminak, Pannóniának markánsabb íze van, ezeket bátran használjuk. Jól dolgozzuk össze.
Kis golyókat formálunk, nem nagyobbat egy cseresznyénél, hármasával kisütjük. Ha nagyobb sütőnk van, akkor ahogy elférnek.





Ha nagyon unjuk, mondjuk azt a családnak, hogy a tésztának vissza kell hűlnie, tegyük be a hűtőbe és másnap folytassuk :P






2020. augusztus 7., péntek

Szőlőskert Provence-ban

 Szeretem a gasztronómiai témájú regényeket, szó se róla. Már a borítójukkal le tudnak néha venni a lábamról.


Elég ritkán van, hogy a csábító fülszöveg és a magát kellető borító ellenére a történet maga nem tetszik. De annyira nem, hogy kb. a felénél tartok és erősen fontolgatom, hogy nem pazarolok rá több időd.

A sztorija dióhéjban: a főhős magánéleti válsággal küzd, amikor hirtelen megörököl Franciaországban egy szőlőbirtokot. Neki magának fogalma sincs a szőlőről, a borkészítésről, hosszú évek óta nem is látta azt a rokonát, aki ráhagyta örökül, valami családi titok van mind emögött. Odautazik (természetesen másik országban él), először el akarja adni a birtokot, de aztán beleszeret a helybe, a borba és egy ellenkező nemű illetőbe, megtalálja a boldogságot, happy end.

Ismerős?

Nyilván mindenki ismer ilyen sztorival legalább egy, de inkább több könyvet, filmet. Na ezért rohadtul kiábrándító. Talán mégis élvezhetném, hiszen az ismerős sokszor kellemes is, de ebben a könyvben annyira idegesítő a főszereplőnő, hogy csak felbosszant, nem is akarok neki drukkolni, hogy legyen végre boldog.
Szerintem nem fogom befejezni...

Hivatalos ismertető:
"Hihetetlenül bájos!" - Stacey is Reading

"Szokatlan érzelmi mélység... érti és szeretetteljesen teremti újra a családi élet dinamikáját." - Lancashire Post

Ava egyre erősebben érzi: EL INNEN, mindegy hová. Muszáj váltania.

Az állása vakvágány, férje, Mark lelécelt, és egy tonna adósságot hagyott maga után. Természetesen nem közölte, mikor jön vissza.

Ava hírt kap: elhunyt a nagypapája, és döbbenetes módon Avára hagyta egész szőlöskertjét, a Chateau Saint Clairt.

Reggelire gőzölgő, friss kávé és croissant - a helybeli pincér, Jacques pedig kérés nélkül hozza a pohár vörösbort -, Ava kezdi otthon érezni magát. De őrültség lenne otthagyni mindent, a házasságát, és szerencsét próbálni gyerekkora helyszínén, amit kiskorában mindig is úgy imádott. Ugye őrültség lenne?! Ugye tényleg az lenne?!

Ruth Kelly cikkei többek között a Daily Mailben, a Daily Mirrorban és a Sunban jelentek meg, szellemíróként közreműködött több sztár-életrajzi bestseller megírásában. A Szőlőskert Provence-ban az első regénye, amelyet öt nyelvre fordítottak le.

"Idilli... tökéletes strandolvasmány!"

"Alig várom Ruth Kelly következő könyvét!"

Az ajánlómondatok így utólag különösen döbbenetesek. Mintha nem is olvasták volna a könyvet.

Értékelés: 3/10 + innom kell rá egy irsait

Kenyér és kenyérfűszer

Kenyér. Mutatok ömlesztve egy párat, ami az idén készült és nyilván nem fotózom az összeset, de azért van néhány kép. Mondtam már, hogy nagy...