Ugrás a fő tartalomra

Mi a bánatnak írunk gasztroblogot?


Talán mindenkinek megvan az a kép, amin a feleség épp egy sült csirkét fényképez a facebookra, a férjnek meg odalök egy konzervet vacsora gyanánt. Azt hiszem, az a kép (amit persze most hiába keresek, nem lelek) remekül kifricskázza a gasztroblogokat is.

Szóval a nagy kérdés: miért gondoljuk, hogy nekünk gasztroblogot kell írnunk? Minek belőle ennyi? 

Azt hiszem, az egész a háziasszonyi lét unalmából eredhet. Főzöl, mert muszáj. Visszajelzés alig-alig, akkor is legfeljebb annyi, hogy sós/sótlan. Egyszer csak berágsz: basszus, szívem-lelkem beleteszem (túlzol, persze), és nem vagytok képesek értékelni? És akkor keresel egy platformot, ahol majd megmutathatod. Ahová szépen megszerkesztgeted a képeket, olyan környezetben fotózod az ételt, ahová normális körülmények között nem tennéd (pl. a szúette asztalra, amit már a fészerben tartasz, de a képeken olyan rusztikusan mutat), mert te trendli vagy. Írsz hozzá receptet, amit amúgy a netről szedtél le, csak épp annyit változtatsz rajta, hogy ne lehessen lopással vádolni, aztán kiküldöd az egészet a nagyvilágba.
Ha nagyon vágysz a visszajelzésre, megosztod a fb-on, akár külön oldalt is létrehozol ott a blogodnak. Csatlakozol csoportokhoz, ahol már összegyűltek a gasztrobloggerek (már te is így tekintesz magadra!), de nem azért, mert a többiek érdekelnek, hanem hogy a sajátodat reklámozhasd. 
Részt veszel néhány blogos játékon, hiszen te is ehhez a Nagy Családhoz tartozol. Kommentelsz másoknál, hogy megismerjék a nevedet, linkelgeted a sajátodat. Már minden reggelit, ebédet és vacsorát lefotózol, rohansz feltenni a netre, mielőtt belekóstolnál.
De aztán kifogysz az ötletekből, nincs már lelkesedésed, szép lassan hagyod az egészet hamvába halni, soha többet feléje se nézel a gasztroblogdnak. Hisz új hobbid van: mostantól kreatív blogot fogsz írni!

Csúnyán általánosítok, persze. Mert ezek a blogok valójában nem gasztroblogok, csak blogok. Nem mondhatom még énblognak sem, hiszen az írójáról nem tudunk meg semmi fontosat azon kívül, hogy szereti a hagyományos konyhát. Nagyon sok ilyen van. Nem ad semmi pluszt, nincs történet, nincs egyéniség, nincs humor. Megmutatni-akarás van. Elismerés iránti vágy van. 

Azért akármit ne nevezzünk gasztroblognak

Ennek ellenére azt mondom, virágozzék minden virág, ha valaki írni akar, írjon. Az is lehet, hogy előbb-utóbb ráérez az ízére, és tényleg élvezhetővé válik mások számára is. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Utálom a sütőmet

Nyomorult sütőmmel csak a bajom van.
Örököltem, már akkor sem működött rajta egy gomb, de mindegy is, nem tudom, mire való, mert a használati útmutatója nem jött vele.
Hőlégkeveréses, de nem tudom ezt a funkciót kikapcsolni rajta, és az összes olyan tésztanemű (sütemény, kenyér), aminek szépen fel kéne emelkednie a lapos állapotából, azt egy ideig meg is teszi, de a hőlégkeverés hülye módon eldeformálja, majd az egész vissza is lapul. Először még azt hittem, az én hibám, de miután minden alkalommal így jártam, már nem ostorozom önmagam.

Szóval utálom, nem is kéne még egyszer villanytűzhely, ha választásra kerül a sor, de legalábbis olyan, ha már, aminek ki lehet kapcsolni a hőlégkeverést. Vagy legyen annyira egyszerű, ami nem kever.

Gondoltam már rá, hogy a gázsütő is jobb lenne, anyunak az van, és ő nem panaszkodik rá.

Vagy leginkább egy régimódi, békebeli sparhelt kéne, ha 10x ekkora lenne a konyhám...

Avokádós csokitorta sütés nélkül

Mielőtt a címben jelzett édességre terelődne a poszt, a régi és új olvasók kedvéért egy pár szót írnék arról, mi a manóért nem frissült a blog cirka egy éven át. Jó féléve már, hogy áttértem egy teljesen másfajta táplálkozásra, vagy inkább életmódra, amit általában paleolit, paleó jelzővel szoktak jellemezni. Én most nem nevezem szigorúan ennek, legyen inkább paleo-jellegű életmód, mert rengetegen támadják olyanok, akik ismerni ugyan nem ismerik, mégis meg- és elítélik ezt a fajta táplálkozást, nekem pedig nem feladatom mindenkit helyretenni. Ismerkedtem ezzel a fajta diétával, próbálgattam recepteket, némelyeket megőriztem, másokat a lomtárba dobtam, és most jött el az idő, hogy ide is merem hozni nektek azt, amit gondolok és megvalósítok a paleó életmód kapcsán.
Kalandozásaimról a paleó világában itt írok rendszeresen: http://www.magyal.hu/tag/paleo/
Hogy mit is kaptam ettől az életmódtól? Június óta 17 kiló mínuszt, elsősorban. Kinyílt a világ, mondhatnám pátoszosan, de nem túlzóan…

Lilahagymalekvár

Új év, új lendület, és hasonló maszlag helyett: akkor főzzünk!
Nemrég vendégségben ettem lilahagymalekvárt pirítóssal, és hát bitang jó. El is kértem a receptjét. Ami kell hozzá: - méz - lilahagyma - vörösbor - balzsamecet - olívaolaj - só, bors 


Hozzálátunk: 3-4 fej lilahagymát megpucolunk, félbevágunk, és vékonyan felszeletelünk. 3-4 evőkanál mézet egy serpenyőben karamellizálunk. A szemünket megtörölgetjük, ha a hagymavágástól elsírtuk volna magunkat (én nem tudom, régen vagy nem volt ennyire érzékeny a szemem, vagy nem voltak ennyire vadak a lilahagymák!), és mehet a mézbe a sok (fél)karika. Egy csészébe kb. 2 dl bort öntünk (most épp mátravidéki száraz vörösbor volt itthon, nem nagyon szeretem, de ebbe az ételbe tökéletes), teszünk bele balzsamecetet és olívaolajat, mindkettőt érzéssel, spóroljunk velük, mert sokba kerülnek :) sózzuk, borsozzuk -én tarkaborsot tekertem bele, mert ez a kedvencem. Ha a hagyma már elég puha, akkor ráöntjük a vörösboros kotyvalékot, és folyamatosan kevergetve elfő…