A következő címkéjű bejegyzések mutatása: paleo. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: paleo. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. december 31., kedd

Indiai lencsefőzelék

Vannak mindig nagy hype-ok, még a gasztronómiában is, gondoljunk csak a dubai csokira. Igaz, azt leginkább csak meg kell venni, de azért arra is láttam már házilag elkészíthető recepteket. De ne kalandozzunk el. Én most egy nagyon agyondícsért, sokszor megosztott (nem írom, hogy megkerülhetetlen, de szinte az) szilveszteri recept alapján főztem indiai lencsét, amit Mautner Zsófi évekkel ezelőtt blogolt.

Fogalmam sincs, milyennek kellene lenni. Még fekete lencsét sem főztem eddig. Úgy vagyok én a lencsével, hogy jó-jó, megeszek belőle egy tányérral, ha nagyon muszáj, márpedig szilveszterkor nagyon muszáj, ugye. Ezért ha már lencse, akkor próbáltam olyan receptet találni, ami egy magasabb szintre helyezett étket ígér, mint egy sima főzelék.

A receptet most nem másolnám be, az eredeti helyén megtaláljátok. Nem túl macerás amúgy, inkább az lehet a gond vele, hogy van-e otthon mindenféle hozzávaló, fűszer, amit a recept írt. Nekem éppen volt. Még öntöttvas lábasom is.


Tegnap este összedobtam, egész éjjel főtt. Tényleg nem tudom, mire számítottam.


De azt hiszem, az én hibám, hogy jóval másabbra, mint amit a lencse maga nyújtani tud. Ez nekem még mindig csak egy lencsefőzelék kókusztejjel és sok fűszerrel.


Valószínűleg én vagyok egyedül a blogszférában, aki örül, hogy nem rögtön dupla mennyiségből főzte és jövőre nem fog belevágni újra. Ne haragudj, Zsófi, nekem nem jött be.


2024. december 28., szombat

Bolognai cukkinivel

A cukorbetegeknek előírt diéta szinte teljesen olyan, mint a paleos. Ami szerencse, mert abban van már rutinom, nem kell rajta gondolkodnom, tudom az alapokat és a nüanszokat is. Így most erre alapozva étkezem, amiért a vércukrom is hálás. Meg a mérlegem is. Hát még én.

Annak idején a paleonál is az volt az alapelvem, ami most is: együnk egyszerű ételeket. Ne bonyolítsuk túl, ne keressünk mindenre helyettesítőt, ami nem egészséges, azt egyszerűen hagyjuk el. Ha a család többi tagja is szereti, az igazi bónusz. 

Most amolyan kettő az egyben ételt főztem, a bolognai jó az én étrendembe is, de míg a család spagettivel ette, én cukkinivel.

Van ez a jó kis hámozóm, ami rögtön felcsíkozza a cukkinit

A cukkini-csíkokat kis olívaolajon, fokhagymával megpároltam, majd a kész bolognai mártást rászedtem. Összekevertem, megettem, volt olyan finom, mint a tésztás testvére.

Bolognai szószos cukkini-csíkok

Ha valakinek gondot okozna a bolognai elkészítése: olívaolajon/zsíron megdinszteljük az apróra vágott hagymát. Ha kész, beletesszük a darált sertéshúst, megsózzuk, majd fehéredésig közepes lángon, sokat kevergetve jól tartjuk. Ezután jöhet rá a sűrített paradicsom.

Ez egy jófajta darabos, sűrű paradicsomszósz, ilyen ment most bele

Vízzel kiöblítjük a paradicsomos üveget, ezt is a húsra öntjük. Ízesítjük még egy kis fokhagymával borssal, curryporral, majorannával. Összefőzzük gyakori keverés mellett.


2022. február 21., hétfő

Tavasz, egészség, fogyás, meg ami kell

Nyilván nem én vagyok egyedül így tavasszal: szorít a testi-lelki nagykabátom. Könnyebben akarok szökellni a réten emelkedőt megmászni, kutyát sétáltatni, kisgyerek után szaladni (még ha az nem is a sajátom). Mit lehet tenni az ügy érdekében? Baromi egyszerű (tehát nincs is ennél nehezebb): 1. ügyelni az étkezésre 2. beiktatni némi testmozgást.

Az első pont nem annyira bonyolult nekem, hiszen egyszer már nagyon szép eredményeket értem el a kvázi-paleós étkezéssel. Azért csak kvázi, mert az alapok egyeznek (ne egyél lisztes, cukros, tésztás, krumplis ételeket), de pl. nem iktatom ki a lágysajtokat, nem használok pótlékokat, úgysmint eritrit, vagy kókuszzsír, esetleg útifűmaghéj-liszt. Ha eszem, akkor nem helyettesítek, nem csalok. Nincs édesség, se pótliszttel, se pótcukorral, amik mellesleg eléggé feldolgozott vagy nagyon messziről érkezett cuccok, lsd zöldbanánliszt. Akkor inkább csak gyümölcsökből nyerek édes ízt.

Na hol is tartottam... szóval igen, ezzel gyönyörűen le lehet fogyni, éhezni sem kell, ízeket is szabad érezni. 2 probléma van vele: egy idő után uncsivá válhat, akkor ha lazítasz és elengeded a gyeplőt, lesből ugranak rád vissza a leadott kilók, sőt, hozzák a rokonaikat is. Valamint nagyon-nagyon erős elhatározás és akaraterő kell ahhoz, hogy sose, még a családi ebédkor se csábulj el -ilyen alkalmakkor valahogy mindenki imád tukmálni.

És hogy mi van a testmozgással? Természetesen szükségszerű. De elmondhatom, hogy ha a kajálástól megindulnak a kilók lefelé, könnyebb felhúzni a túracipőt, sokkal jobban esik a mozgás. Már-már hiányzik is a nap végén a levezető gyorsséta 40-60 percen át.

Reggelim ma

Sokszor az a legnagyobb gond, mit egyek reggelire-vacsorára. Jó, ha nem kell sokat gondolkodni rajta, szóval benézek a hűtőbe, aztán kiveszek valami sajtot, felvágottat, zöldséget, gyümölcsöt, szedek hozzá a cserépből bazsalikomot, vagy mikrozöldet -és igen, ennyivel tényleg jól lehet lakni.

A másik bevált étek a saláta, de ez már ebédre is oké. Lényeg, hogy egyszerre több étkezésnyi adagot keverjek be, rajtam kívül úgyse nagyon eszi senki, szóval ritkán kell osztoznom. Legyen benne: többféle salátából alap, valami hús (pl. pirított csirkemellkocka, sonka, tonhal stb), valami sajt, valami puha (áfonya, szőlő vagy paradicsom -ezek egyben édesek és savasak is), olajnak általában szarvasgombás olíva megy rá, bolondítja egy kis balzsamecet. És igen, ezzel is jól lehet lakni. 

Nem árt, ha a szemnek is kívánatos


Tudom, hogy nem könnyű. Ha  a fejedben nem kattan át valami, hogy márpedig ezt most végigcsinálod, állhatatosan, önmagad iránti türelemmel és szeretettel, akkor nem fog menni. (Ezért is dübörög úgy a fogyibogyó-ipar.) 


2019. július 26., péntek

Paleót bírod?

(spoiler: NEM)




Kb. 6 éve kezdtem el paleózni egyik napról a másikra. Szó szerint. Kedden még normálisan étkeztem, aztán bekattant valami, és szerdától már a legvérmesebb követők közé tartoztam. Ha nem volt más megoldás, vendégségben leszedtem a panírt a rántott húsról és úgy ettem. Szabályosan rosszul éreztem magam, ha kénytelen voltam elfogadni a felkínált pizzát, mert nem volt más lehetőség az étkezésre - hát lelegeltem a feltétet és meghagytam a tésztát. Ma már ezen csak a fejemet fogom, hogy te jó ég, mit (t)ettem, de akkor ez tűnt az egyedüli járható útnak.

Remek érzés a paleóval gyorsan lefogyni. Valóban csak úgy olvadnak a kilók, amint elhagyod a krumplit, kenyeret, tésztát, lisztet, cukrot... Ki ne élvezné a folyamatos pozitív visszajelzéseket?


Hosszú ideig úgy éreztem, ezt aztán életem végéig tudnám folytatni. Biztosan így volt, hiszen lejegyeztem a blogban is (ha nem éppen ebben, akkor egy másikban). Miért is ne éreztem volna így? Hiszen a paleóban megengedett ételeket, mint a hús, zöldség(ek nagyrésze), gyümölcs(ök többsége) magam is szeretem, szívesen fogyasztom. Miért ne működne élethosszig?



Mára már gyönyörű iparággá nőtte ki magát a mindenmentesség. És ez őszintén taszít benne. Ennek egyszerűnek, kézenfekvőnek és könnyen hozzáférhetőnek kéne lennie, de nagyon nem így van. Én ha étterembe megyek, nem a paleós címkéket keresem, hanem szimplán a hús mellé nem kérek köretet. Ma már egyre ritkábban kapok a pincérektől furcsa pillantásokat ezért.




Egy idő után viszont kezdett igen-igen unalmassá válni. A neuralgikus pont mindig a reggeli-vacsora volt, hiszen egészen egyszerű lett volna egy szendviccsel elintézni a kérdést -viszont a pékáru nem paleo-kompatibilis. Ja, de, vannak alternatívák nyílgyökér- meg zöldbanánliszttel, de ezek használatát sosem éreztem igazán helyesnek. Szerintem a paleó úgy tisztességes, ha bárki számára hozzáférhető, lehetőleg helyi (de legalábbis magyar) és szezonális alapanyagokat használunk. Minden más gyanús a nagy egészségtudatosság oldaláról nézve.

Szóval vannak ételek, amik visszaszivárogtak az étrendembe, ami még mindig alapjaiban paleo, de amolyan elfajult, elvadult ága, mostohatestvére, fekete báránya. Vagyis eszem jó minőségű pékárut (különösen, ha magam sütöm), mindenféle típusú sajtot is. Nem maszatolom el az édességeket azzal, hogy xilittel, etitrittel vagy bármilyen más kémiai vegyülettel édesítek, mert ha már, akkor legyen nádcukor vagy méz, csak épp erősen csökkentett mennyiségben az átlagos receptekhez képest. Nem használok gesztenye- vagy lenmaglisztet, maximum őrölt mandulát. 




Egy kicsit hátrébb léptem, onnan szemlélem az egész mindenmentességet. Divat, hisztéria, szektásság -ezek a szavak jutnak eszembe néhány fb-bejegyzés olvastán. Aztán amikor szembe jön egy-két olyan cikk, mely egyenesen károsnak kiáltja ki a színtiszta paleózást, 

Összefügghet a szívbetegségek egy jelzőanyagának nagy mennyisége és a paleoétrend követése egy új ausztrál kutatás szerint. Azoknak a szervezetében, akik az "ősemberi" étrendet követik, a szívbetegségekhez köthető, a vérből kimutatható jelzőanyag dupláját találta az ausztrál Edith Cowan Egyetem (ECU) kutatócsoportja - számolt be róla a ScienceDaily.com tudományos-ismeretterjesztő portál.*

..hát én már nem húzom el gúnyosan a mindentudók gőgjével a szám, mert ugyanúgy nem értek a táplálkozástan biokémiájához, mint a fb-tagok 99,9%-a. Na, ez mondjuk nem igaz, mert én tanultam biokémiát középiskolában és egyetemen is, szóval egy kicsit mégis... de képes vagyok elfogadni, hogy valóban rosszat tehetek magamnak azzal, ha nem gondolkodom el a táplálkozás sokoldalúságán.

*forrás: portfolio.hu

2014. február 2., vasárnap

Süti mindenkorra







A paleós sütik valami isteniek tudnak lenni. Tény, hogy kell hozzá néhány extra alapanyag, de én nem szoktam nagyon agyoncifrázni. Mivel cukor-, glutén- és tejmentes, még egészséges is, büntetlenül lehet fogyasztani.
A képen látható csokis süti áll 4 tojásból, egy kis xilitből (jóval kevesebb ennek a mennyisége, mint általában a kristálycukor a nem paleós sütikben), kókuszolajból, kókuszreszelékből (teszkó sajátmárkás, olyan, ami apróra van reszelve), kókusztejből (ez sem drága, csomószor vannak ázsiai napok a különféle hiperekben, ilyenkor érdemes többet venni, eláll), holland, cukrozatlan kakaóporból és mediterrán gyümölcskeverékből, aszalt jóságokból. Volt itthon némi almaszósz, mely hozzáadott cukrot nem, de napfényeszenciát annál inkább tartalmazott.
Hát ennyi. 30 perc, 150 fok, multifőző. Mondom: isteni.

2014. január 22., szerda

Mert reggelizni muszáj!


A reggeli nagyon fontos étkezés, sokan mégis hajlamosak kihagyni, vagy valami gyorsat, nem igazán egészségeset bekapni.
Egy paleós fb-csoportban találtam ezt a nagyon egyszerű receptet, ami alapján a mai reggelim készült:

Végy 2 tojást, keverd össze egy szétnyomott banánnal, kókuszzsíron süss belőle kis palacsintákat!

Ez kicsit sem hangzik bonyolultan, a hozzávalók sem különlegesek, hát ma megsütöttem. Ahogyan előzőleg felhívták rá a figyelmemet, nehéz megfordítani, tehát egészen kicsi adag tésztát csorgattam a serpenyőbe, de még így is bűvészmutatványnak bizonyult az átfordítása.
Gondoltam egyet, adtam hozzá darált mogyorót sűrítésképp. Így már könnyebb volt átfordítani, de az íze elég jelentősen megváltozott. Nem lett rossz, azt nem állíthatom, de nélküle jobb volt. A banán nagyon jól érvényesült az eredeti recept szerint, igazi kis édes palacsintákat eredményezett, nagyon szerethető ízzel. A mogyoró ebbe agresszíven betolakodott.
Szóval ha van hozzá türelmetek, kövessétek inkább az eredeti receptet.

2014. január 11., szombat

Szórakozás egy cseresznyés-csokis paleotortával

Ha tudnék fényképezni, akkor nem született volna meg ez a poszt. De alkatilag alkalmatlan alak vagyok a fotózásra, nincs  türelmem, nem szeretek pepecselni vele, ezért sokszor béna az egész.

Készítettem egy nagyon finom tortát a MC-ben, az alapja a nemrég prezentált csokis diótorta, csak most paleósan sütöttem, darált mogyoró ment bele liszt helyett, xilit és méz cukor helyett, a pluszt pedig nem lekvár, hanem cukrozatlan aszalt cseresznye adta hozzá.
Nem szoktak jól sikerülni amúgy a paleós édességeim, kevés az, amire azt mondom, hogy tényleg finom, ráadásul a gyerekeim is csuklás nélkül megeszik, de ez most olyan lett.

Na, és amiért ideültem: szórakozgattam egy kicsit a fotózással, bevilágítottam, különféle szögeket használtam, így most alant egy fotótanulmányt láthattok, csupán szórakozás, nem pedig minőségi végeredmény.
Segítene, ha megírnátok, szerintetek melyik lett normális, élvezhető minőségű?

1. számú

2. számú

3. számú

4. számú

5. számú

6. számú

7. számú

8. számú

9. számú

2013. november 24., vasárnap

Reggelizz paleósan

A paleóban sokszor gondot okoz a reggeli mibenléte, hiszen nem lehet kenyér, a felvágottak közül az ipari előállításúak kiesnek (SOSE egyél virslit és parízert, én azt mondom), így kreatívnak kell lenni már kora reggelről.
Vannak olyan standard ételek, mint sült/főtt kolbász, tojás rántottának, főve, tükörnek, aztán a rántotta tuningolva kolbásszal, sonkával, szalonnával, zöldségekkel -nekem mostanában nagy kedvencem a rukkola, de persze nyugodtan jöhet egyén salátaféle is.
Ez az alap, és ebbe dobálok mindenfélét opcionálisan, attól függ, mi van itthon: paradicsom, olívabogyó, áfonyalekvár, pici sajt, kolbász, sonka, sült hús, tonhal, halmáj olajostul, ilyesmi. A végén megilleti egy pici balzsamecet, mert ez nem tudom, mit művel vele, de mindig különlegessé teszi.




Sosem gondoltam volna egyébként, hogy salátával jól lehet lakni, meg hogy egyáltalán önként, dalolva, kedvvel meg lehet enni komplett étkezésként, nem köretként. Pedig de.

2013. november 23., szombat

Avokádós csokitorta sütés nélkül

Mielőtt a címben jelzett édességre terelődne a poszt, a régi és új olvasók kedvéért egy pár szót írnék arról, mi a manóért nem frissült a blog cirka egy éven át.
Jó féléve már, hogy áttértem egy teljesen másfajta táplálkozásra, vagy inkább életmódra, amit általában paleolit, paleó jelzővel szoktak jellemezni. Én most nem nevezem szigorúan ennek, legyen inkább paleo-jellegű életmód, mert rengetegen támadják olyanok, akik ismerni ugyan nem ismerik, mégis meg- és elítélik ezt a fajta táplálkozást, nekem pedig nem feladatom mindenkit helyretenni.
Ismerkedtem ezzel a fajta diétával, próbálgattam recepteket, némelyeket megőriztem, másokat a lomtárba dobtam, és most jött el az idő, hogy ide is merem hozni nektek azt, amit gondolok és megvalósítok a paleó életmód kapcsán.

Kalandozásaimról a paleó világában itt írok rendszeresen:

Hogy mit is kaptam ettől az életmódtól? Június óta 17 kiló mínuszt, elsősorban. Kinyílt a világ, mondhatnám pátoszosan, de nem túlzóan. Sokkal-sokkal tudatosabb, odafigyelősebb az étkezés, mások az ízek, a mennyiség és a minőség.

Akkor most térjünk át a receptre. Zizi szerint, akié az eredeti recept, a világ legfinomabb nyers csokitortája. Szerintem mondjuk nem ez a csúcs, de azért finom, persze :)

Az eredeti recept szerint:
Nyers csokoládétorta
Hozzávalók 4 főre (18,5 cm-es csatos formához):
Torta alaphoz:
- 100 g mandula
- 70 g datolya, kimagozva
- 1/2 teáskanál tengeri vagy Himalája só
Krémhez:
- 1 és 1/2 érett nagy avokádó
- 70 g nyers kakaópor (helyettesíthető normál cukrozatlan kakaóporral)
- 50 g kókuszolaj
- 100 g kókuszvirág cukor (helyettesíthető – lehetőleg nyers – nádcukorral)
- 1 vaníliarúd kikapart magjai
- csipet tengeri vagy Himalája só
Ha van időnk, áztassuk be a mandulát hideg vízbe legalább 6 órára, majd szűrjük le. Az áztatás felszabadítja a mandulában lévő enzimgátlókat, így könnyebb megemészteni. Ha nincs időnk, akkor tegyük egyből a robotgépbe a mandulát, és daráljuk meg. Adjuk hozzá a kimagozott datolyákat és a sót. Dolgoztassuk a gépet addig, amíg a torta alapunk összeáll “tésztává”. Ha nagyon száraznak érezzük, adjunk hozzá 1-2 teáskanál kókuszolajat.
A tortaformát béleljük ki folpackkal és nyomkodjuk az aljába a datolyás mandulás keveréket, majd tegyük a mélyhűtőbe megkeményedni, amíg elkészítjük a krémet. Tegyünk minden hozzávalót a robotgépre és pürésítsük krémesre. Vegyük ki a formát, kanalazzuk az alapra a krémet és tegyük vissza a mélyhűtőbe 1 órára. Ha türelmetlenek vagyunk, már 45 perc után kivehetjük

Nálam:




No, hát fényképezni (telefonnal pláne) azóta sem tanultam meg, de láthatjátok, hogy ez egy tömény csokitorta. Nekem túl sok is benne a kakaó, ezért annyit változtattam az eredeti recepten, hogy tettem bele egy szép érett banánt is, ami lazította a szerkezetét és lágyította az ízét.
A mandulát nem daráltam, hanem eleve darált mandulát használtam Ja, és nem másfél, hanem 2 egész avokádóval, mert mi a lótúrót kezdtem volna egy fél maradéknyi trutyival?
Az avokádónak amúgy semmi íze, senki ne vegye meg csak azért, mert ez is egy gyümölcs. Csak ha vannak vele egyéb tervei.

Kevert túrós

  Nagyon szeretem a túrós sütiket. Volt itthon fél kiló túró (ami valójában 40 dkg-os...) és tudtam, hogy ebből valami gyors és finom lesz. ...