Megúszós mézes krémes

Évek óta próbálom egyszerűsíteni a karácsonyi készülődést. Nincs rá se időm, se energiám, hogy telesüssem a kamrát (és nem csak azért, mert nincs kamrám :) ) Ennek szellemében cseppet sem szégyellem magam, amiért a mézes krémest kész lapokra alapozva készítem el. Megbízható pékségben vettem, biztos voltam benne, hogy nem nyúlok mellé.

Puhulás közben

A krémet viszont magam főztem. A jó kis receptem hozzá így néz ki:

Hozzávalók:

• 3 dl tej
• 3 púpozott evőkanál búzadara
• 12 dkg porcukor
• 1 csomag bourbon vaníliás cukor
• 25 dkg vaj
• citromhéjból egy kicsi (ez nálam zacskós, Aldis kiszerelésű termék, nem friss reszelék)
• savanyú ízvilágú lekvár (nálam most áfonya)

Az elkészítés menete:

A tejben lassú tűzön folyamatos kevergetés mellett felfőzzük a búzadarát.

Amikor kész, lehúzzuk a tűzről és hagyjuk langyosra hűlni.

A vajat kihabosítjuk a porcukorral, vaníliás cukorral és a citromhéjjal. Elég hozzá egy fakanál, nem kell gépbe tenni, mindössze arra kell ügyelni, hogy a vaj kellően puha legyen. Én be szoktam tenni a mikróba pár másodpercre, nem annyira, hogy megolvadjon, csak éppen annyi ideig, hogy könnyen kezelhető legyen.

Ha kihűlt a dara, akkor ügyesen összekeverjük a vajas masszával Már meg is vagyunk a töltelékkel.

Most elővesszük a kész lapokat. Alulról építkezünk, a 2 alsó lap közé a főzött krém kerül, aztán a következő lapra lekvár, majd az utolsó réteg a 2 felső lap között megint krém.

A tetejét teljesen bevonhatjuk csokival, vagy porcukrozhatjuk is. Én most meglocsoltam olvasztott csokimázzal.

Megigazgattam a szélét, egyenesre vágtam, egyúttal le is ellenőriztem: nagyon finom. Jelenleg egy napos pihenőjét tölti, hogy megpuhulva kerülhessen a karácsonyi asztalra.

Megjegyzés: több receptes oldalt átnézve az az általános, hogy baracklekvár kerül bele, de szerintem az túl édessé tenné. Sokkal harmonikusabb, ha egy ilyen édes krémet valamilyen savasabb ízvilágú lekvárral (áfonya, ribizli, erdei gyümölcs stb) támogatunk meg.

Étteremteszt: Gere Tamás és Zsolt, Villány

Villány egy olyan hely, ahová szinte hazajárunk. Nem állandó időszakban, nem állandó társasággal és nem állandó időtartamra, vagyis bármikor és bárkivel megjelenhetünk valamelyik pincészetben. Lassan még én, aki híresen rosszul tájékozódom is kiismerem magam az utcácskákon :) Tudom, merre induljak a Maulhoz vagy a Bockhoz, milyen cipőt húzzak, ha valaki kitalálja, hogy menjünk ki Sauskához  és azt is, hogy a Vylyant nem vállalom be gyalog semmi pénzért.

A pincészetek nagy részében enni is lehet, szerencsére már nem a zsíros kenyér hagymával, pirospaprikával a fő irányvonal, mindenhol vannak házi sajt- és hentesáru-válogatások, valamint sok helyen főznek is. Ezért aztán aki Villányba utazik, nem csak hogy nem szomjazik, de nem is éhezik.

Kivéve, ha rossz szájízzel távozik, mint én legutóbb Gerééktől.

Nagy társasággal voltunk, szám szerint tizennyolcan. Az ételsort már egy héttel korábban kérték leadni, pont ezért, mert ilyen sokan mentünk.
Az első rossz pontot akkor kapta a hely, amikor csak 16 főre volt megterítve. Mire is a pincérkisasszony hosszas lamentálásba kezdett, hogy de neki ennyi volt felírva, de aztán mégis azt mondta, hogy 18 főre számítottak, majd még hangosan gondolkodott egy sort, hogy ki lehet a hibás.
Holott a helyes eljárás mindössze ennyi lett volna, időt és energiát megspórolva mindannyiunknak:
- Elnézést kérek, máris hozok még 2 terítéket.

A napi ajánlat egy táblára volt krétával felírva, sajnálom, hogy nem fotóztam le, mindig elszabadul belőlem a nyelvtan-náci, ha egy étlapon vagy menüsoron olyan hibákat látok, mint itt is: libaragú, meggyragú. Szívem szerint letöröltem volna a felesleges ékezeteket, de az asztaltársaim visszatartottak, mondván, legalább várjam meg, amíg minden ételt kitálalnak :)

Van az a nem túl szimpatikus háziasszonyi gyakorlat, hogy ha fogytán a nagy fazék húslevesről a lé, de a sűrűje még ott tömörül az alján, akkor öntsük fel vízzel, forraljunk rajta egyet és reménykedjünk, hogy átveszi az ízeket a forralt víz. Ez általában nem szokott sikert aratni, de amíg Erzsi néninek elnézzük a próbálkozást, egy étteremnek semmiképp.

A levesemnek íze ugyan nem volt, de alaposan megmerték a sűrűjét. Az nem is lett volna baj, ha húsból van, de ez már jóformán csak a csontdarabok temetője volt.

Sajnos én libaragÚ levest kértem

Főfogásként egy előételt gondoltam magamnak, kacsamáj rilette-et hagymalekvárral, pirítóssal. Ezzel nem voltam egyedül, még hárman gondolták így rajtam kívül, hát kaptunk is közösen egy kosárkát, benne 4-5 szelet icike-picike, gyatrán szeletelt és csúnyán megpirított fehérkenyeret. Egy szem kovászolt(nak tűnő) volt, ami meg nem volt ugyan pirítva, de azért gyorsan magamévá tettem.

 Ha nem látjátok a hagymalekvárt, azt kell mondjam, a hiba nem a ti készüléketekben van: nem adtak mellé. Jó lesz helyette a nyers lilahagyma is -gondolhatta magában a nem túl igényes szakács.
Nem tudom, hogy valóban nevezhető volt-e rilette-nek a túlzsíros, ámde nem ízletes húskészítmény, mindenesetre én nem tudtam megenni.

Kacsamáj rilette(?), hagymalekvár (???), pirítós(???)

Amikor egy héttel korábban el kellett dönteni, hogy az egész napos borkóstoló után majd mit akarunk enni, úgy gondoltam, hogy nem nagyon leszek majd éhes, nem rendeltem hát sok mindent. És valóban nem lett volna semmi gond, ha a két étel, amit megkívántam, jóízű és étvágygerjesztő lett volna. Nem jött össze.

Nem beszéltem még a felszolgáló kislány alkalmatlanságának egyéb jeleiről, miszerint a többi pirítóst azóta is várjuk, miképp az erős paprikát is, egyiket sem sikerült kihoznia többszöri kérésünk ellenére sem. Na meg arról aztán végképp szó se essen, hogy midőn a leveseket kihozta az asztalunkhoz, a tányért olyannyira megbillentette, hogy a leves bizony kilépve medréből vészesen igyekezett az asztalszomszédom fejére folyni -és mikor erre figyelmeztettem a leányzót, a válasza ennyi volt: -Mi?

Értékelés: itt többet nem eszünk. Maximum csak iszunk.

Töltött kenyér

Nagyon beindult a kenyérsütés, minden másnap készül egy új. 2 napja volt a Kenyér Világnapja, nem épp ebből az alkalomból, de épp jókor egy töltött kenyeret sütöttem.

Alapja a már jól bevált hamis kovász.

A hajtogatások után kilapogattam a tésztát, erre pesto, sonka, sajt és lilahagyma került, ezt úgy tekertem fel, hogy véletlenül se lógjon ki a töltelék sehol.

Ezt most nem vason sütöttem, hanem formában. Nem bíztam abban, hogy a töltelék sehol se fog majd szivárogni, és akkor már inkább egy sütőformában tegye ezt, ne a vaslapra süljön rá.

Szerencsére nem viselkedett úgy, mint egy kitörő vulkán, épp csak egy picit szivárgott ki a pesto, ami az élvezeti értékét nem befolyásolta.

Bár picit kifolyt a lé, az alja attól még kopogós maradt, nem ázott el

Gyönyörű a bélzete

Maradéktalan sikert aratott a családban, biztos, hogy lesz ismétlés.

Reteksaláta

Bár az időjárás nagy tréfamester, huszon-fokok lesznek egész héten, azért mégiscsak az ősz közepén járunk. Itt az ideje, hogy fokozottan rákapcsoljunk a vitamin-utánpótlásra!

Mit lehet ilyenkor kapni, ami helyben terem? Van például sok retek. Ami magában nem nagy élmény, de salátának már egy másik szint.

Most jégcsapretekből készült, de variálható is mondjuk egy kis répával, retekcsírával. Majd legközelebb.

Hozzávalók:

• 1 jégcsapretek
• 1 evőkanál méz
• 1 evőkanél olívaolaj
• 1 evőkanál balzsamecet
• nagyobb csipet só
• ízlés szerint egész kömény -de ne sajnáljuk!

A retket legyaluljuk*. A többi hozzávalót összekeverjük és rálocsoljuk a retekre, jól beleforgatjuk. Hűtőben hagyjuk összeérni az ízeket. Magában, kenyérhez, de akár hús mellé köretnek is fogyasztható.

*jobb ebben a szélesmetélt formában, mint simán csak szeletben, jobban át tudják járni az ízek és ha esetleg vadul csípős példányt fognánk ki, akkor így egyszerűbb megszelídíteni. Ilyen kézi készülékem van hozzá, úgy használatos kb,, mintha ceruzát hegyeznénk.

Bloglista

Megfrissíteném egy kicsit a bloglistámat. Ha tudtok jó gasztroblogokról, amit másoknak is ajánlanátok, nyugodtan linkeljétek be hozzászólásként.

Köszönöm :)

UPDATE na nekiálltam inkább én magam, böngészgettem egy kicsit a blogok között és került néhány friss a listámba. Ugyanakkor repült is néhány (mert pl. érdektelen lett, vagy túltengenek benne a mindenmentes receptek, amitől mostanában a hidegrázás kerülget).

Hamis kovászos kenyér

A rozskovász és én egyszer s mindenkorra befejeztük. Hagyjuk békén egymást a továbbiakban. Nem vagyok hajlandó újra és újra útjára indítani, hogy aztán oda nem illő szagok kíséretében kimúljon nekem ki tudja milyen okokból.

Új embert kellett találnom a feladatra.

És akkor jött ő, a hamis kovászos recept. Ami attól hamis, hogy van benne egy borsónyi -de szó szerint csak egy borsónyi!- élesztő, érleléséhez pedig elég másfél nap a hűtőben. Ez meggyőző volt.

A recept ott van az eredeti linken, nézzétek meg, nagyon jó, pontról pontra betartottam, így lett ez a gyönyörű és nagyon-nagyon-nagyon finom kenyerem.

Extra ropogós héj, elképesztően zamatos íz

Kaptok fázisfotókat.

Először is így néz ki a másfél napot hűtőzött kovász, ami áll 25 dkg kenyérlisztből, 250 ml vízből és egy borsónyi élesztőből:

Ehhez kellett hozzáadni a hűtőzés után 25 dkg kenyérlisztet, 100 ml langyos vizet, borsónyi élesztőt és 10 g sót.

A dagasztás folyamatát a Profira bíztam:

Kiolajozott kelesztőtálban pihent a tészta, amit félóránként áthajtogattam 4 alkalommal:

Míg a pihenő végén ilyen lett:

Kilapogattam formázás előtt (ez a laminálás)

Aztán összehajtottam és szakajtóba tettem:

1 órás pihenés után:

2 órányi pihenés után:

Pizzalapátra tettem, mert pizzavason sütöttem. Ezt rizsliszttel szórtam meg, csak úgy, mint a szakajtót.

Na igen, a hajtogatásom egy kicsit hülye formájúra sikerült... itt már látszott, hogy egy picivel keményebbre kell legközelebb készítenem a tésztát, egy kicsivel több lisztet beletenni, mert a lapáton már nem tartotta feszesen a formáját.

Gőzben sült 230 °C-on pizzavason 45 percet.

10 perc után

Félidőben

Mindjárt kész

Nagyon elégedett vagyok vele, egy picit ugyan lapos lett, de ízre csodálatos.

Már érlelődik a következő adag kovász a hűtőben...

Pékműhely

Teljesen szabálytalan módon, a Nagykönyvet továbbra sem követve készülnek a kovászos pékáruk. A recept változatlan, mindössze a forma változik folyamatosan. Na meg a lisztek, azok néha variálódnak.

Megjegyzés: a nagyon rozsos nem lett jó, senkinek sem ízlett.

Megjegyzés 2: nagyon imádom az új konyhámat :)

Zsemle

folytatódnak a kovászos kalandok

Az a baj a kovászos fb-csoportokkal, hogy irtó komolyan veszik önmagukat. Engem, aki szeretem a magam módján intézni a dolgokat, egy eléggé elkedvtelenít és távolságtartóvá tesz. A kovászolás folyamata úgy, ahogy a Nagy Könyv írja, nekem túl hosszadalmas, túl időigényes és épp ezért nem is éri meg. Ezt a hozzáállást ezekben a csoportokban egyáltalán nem veszik jó néven. De mit is várhatnánk ott, ahol a pihentetést következetesen bulknak hívják, ahol autolizís van, meg coil? A kérdés költői, a válasz nem is érdekes... Képtelen vagyok pl. grammra pontosan megmondani, miből mennyi került a tésztába, valamint mi hány percig tartott. Főben járó bűn...

Ha valaki rendesen akarja csinálni, tanuljon pl. Péklánytól. Nekem nem célom olyan kenyereket sütni, amin akkora lyukak vannak, mint egy babaököl, mert bár valóban ez jelentené a kovász maximumra járatását, de hogy kenem meg a gyerekeimnek az ilyen kenyeret, hogy legyen szendvics belőle a suliba?

Csendélet zsemlével

Na, ezek után ismét egy nem szabályos módon kovászolt péksüti, méghozzá zsemle. A recept hozzávalói szinte szóról szóra megegyeznek az előző bagellel, a különbség leginkább az elkészítési módban van. 

Emlékeztetőül a hozzávalók egy kis módosítással:

• Fél kiló finomliszt
• 2 evőkanál kovász
• 3 dl langyos víz
• egy evőkanál só
• egy evőkanál olaj

Kivettem 2 evőkanálnyit az Anyakovászból, ehhez tettem a lisztet és a langyos vizet, összekeverve pihent 2 órát. Utána tettem bele egy evőkanál sót és ugyanennyi olívaolajat, összegyúrtam rendesen, így kelt szobahőn kb. 2 órát, de mivel nem akartam este sütni, ezért éjszakára betettem a hűtőbe, nehogy túlkeljen. Reggel (vagy inkább hajnalban, nem volt még 5) kivettem a hidegről, kb. fél óra asszimilálódás után már neki is álltam a formázásnak. Szívem szerint hagytam volna, amíg a szobahőt átveszi, de nem volt ennyi időm, kellett az iskolásoknak a kész zsemle legkésőbb fél 7-re. Ez idő alatt a sütő is felmelegedett.

Szóval a hajnali tésztából kis golyókat téptem, átgyúrogattam őket és egy almaszeletelővel nem túl mélyen, de azért látható módon bevágtam a tetejüket. 10 zsemle lett belőle.

Fehérkenyér programon sült, ami 170 fokot jelent, 40 percen át, gőzlöketekkel. Ha nincs ilyen tüchtig sütőtök, tegyetek egy kis tálba vizet, amit beraktok a sütő aljába, az is megfelelően adagolja majd sülés közben a gőzt.

Félidőben

Készen

Az alja is remekül megsült

Félbevágva

Megpróbálom videón megmutatni, milyen hangot várunk tőle, ha megkopogtatjuk az alját