Ugrás a fő tartalomra

Karácsonyi klasszikus: mézeskalács

No, ha már túrom a fríblog tárolt változatát, akkor hadd másoljam be az örök karácsonyi klasszikust, amit mindig, minden évben megsütünk (jellemzően többször is):

Míra-féle mézeskalács


  
 75 dkg liszt
 35 dkg porcukor
 5 dkg vaj/margarin
 4 tojás
 4 evőkanál méz
 4 teáskanál szódabikarbóna
 2 kávéskanál őrölt fahéj
 1 kk őrölt szegfűszeg
 csipet só 

Minden hozzávalót összegyúrni. (Nem érzékeny, ha nincs időd, elvan a hűtőben sokáig. Nagyon sok lesz belőle.)

180 fokon süss egy pár próba darabot kb. 5-10 percig. (enyém süt
őben ez hat perc közepes fokozaton). Majd látni fogod, hogy mennyire barnul. Világosra kell sütni, mert a méztő
l hamar megbarnul, és meg is keseredik.

Amikor kiveszed, várj vele egy kicsit, mert lehet, hogy nagyon puhának találod és nem tudod leszedni a tepsir
ől. Ahogy hű
l, keményedik, jobban lejön. Aztán majd újra megpuhul. Törd ketté és látod a közepén, hogy megsült-e.

Ha száraz, süsd kevesebb ideig, ha nyersnek gondolod, vagy süsd tovább vagy süsd magasabb h
őfokon. (ez csak az első sütésnél macera, ha megvan a hőfok, meg a perc, akkor nagyon haladós)
Díszítés(máz):
1 tojásfehérje és 12 dkg porcukor, sokáig verni.

Nem kell rásütni, egy éjszaka alatt rászárad. De az ételfestékes valami miatt tovább szárad, de ha nincsen benne ételfesték, akkor nagyon szép fehér lesz a máz.
A habot felvered és ebbe kevered a porcukrot. A cukrot legalább háromszor szitáld át.  Eldugul a zacsi, ha nagy szem cukor kerül bele.

Sima süt
őpapírra teszem őket, egyszerre több tepsit töltök meg sütés előtt, mert a sütése nagyon haladós. Rendesen terpeszkednek sülés közben, nem szabad sűrűn rakni.
Fém sütisdobozban tartom őket, akkor nem száradnak ki.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Utálom a sütőmet

Nyomorult sütőmmel csak a bajom van.
Örököltem, már akkor sem működött rajta egy gomb, de mindegy is, nem tudom, mire való, mert a használati útmutatója nem jött vele.
Hőlégkeveréses, de nem tudom ezt a funkciót kikapcsolni rajta, és az összes olyan tésztanemű (sütemény, kenyér), aminek szépen fel kéne emelkednie a lapos állapotából, azt egy ideig meg is teszi, de a hőlégkeverés hülye módon eldeformálja, majd az egész vissza is lapul. Először még azt hittem, az én hibám, de miután minden alkalommal így jártam, már nem ostorozom önmagam.

Szóval utálom, nem is kéne még egyszer villanytűzhely, ha választásra kerül a sor, de legalábbis olyan, ha már, aminek ki lehet kapcsolni a hőlégkeverést. Vagy legyen annyira egyszerű, ami nem kever.

Gondoltam már rá, hogy a gázsütő is jobb lenne, anyunak az van, és ő nem panaszkodik rá.

Vagy leginkább egy régimódi, békebeli sparhelt kéne, ha 10x ekkora lenne a konyhám...

Csokitorta mikróban

Gabojsza konyhájában leltem rá erre a gyöngyszemre, ami méltán érdemli ki a jelzőt: Anya, ez isteni! Az eredeti recept: 15 perces csokis kuglóf Évekkel ezelőtt egy Tupperware bemutatón tanultam ezt a receptet és gyakran készítem, mert előkészítéssel-sütéssel együtt tényleg csak 15 perc. Az eredmény pedig mennyei illat a konyhában és isteni csokis sütemény. Mikrósütő ellenzők lapozzanak!

Hozzávalók:
20 dkg vaj vagy margarin
20 dkg magas kakaó tartalmú étcsoki
4 tojás
1 kisüveg rumaroma (ha gyerekek is eszik) vagy egy jó kupica rum
20 dkg porcukor
20 dkg finomliszt
1 sütőpor

Egy mikrózható edényben 2 perc alatt megolvasztom a vajat, beletördelem a csokit, újabb 2 perc a mikróban. Kézi robotgéppel összekeverem, beleöntöm a rumot, hozzáadom egyenként a tojásokat, jól elkeverem. Beleszórom a porcukrot, elkeverem, hozzáadom a lisztet, amibe előzőleg belekevertem a sütőport, újabb keverés. Ha már egynemű, szilikon kuglófformába öntöm a masszát és mikróba 8 percig sütöm 700 watton. Ha lejárt az ideje, p…

Avokádós csokitorta sütés nélkül

Mielőtt a címben jelzett édességre terelődne a poszt, a régi és új olvasók kedvéért egy pár szót írnék arról, mi a manóért nem frissült a blog cirka egy éven át. Jó féléve már, hogy áttértem egy teljesen másfajta táplálkozásra, vagy inkább életmódra, amit általában paleolit, paleó jelzővel szoktak jellemezni. Én most nem nevezem szigorúan ennek, legyen inkább paleo-jellegű életmód, mert rengetegen támadják olyanok, akik ismerni ugyan nem ismerik, mégis meg- és elítélik ezt a fajta táplálkozást, nekem pedig nem feladatom mindenkit helyretenni. Ismerkedtem ezzel a fajta diétával, próbálgattam recepteket, némelyeket megőriztem, másokat a lomtárba dobtam, és most jött el az idő, hogy ide is merem hozni nektek azt, amit gondolok és megvalósítok a paleó életmód kapcsán.
Kalandozásaimról a paleó világában itt írok rendszeresen: http://www.magyal.hu/tag/paleo/
Hogy mit is kaptam ettől az életmódtól? Június óta 17 kiló mínuszt, elsősorban. Kinyílt a világ, mondhatnám pátoszosan, de nem túlzóan…